Az oldal a Pilisvörösvári UFC U13 korosztályának a honlapja. Ebben az évben az 2001-2002 született gyerekekből áll a csapatunk. Az edző Bakti József.Tel:06205697286 E-mail:bakti@citromail.hu
2011. június 6., hétfő
Perbál bajnoki
Utolsó mérkőzésünket is lejátszottuk a Perbáli csapat ellen ahol a második helyünk bebiztosítása és a tavaszi elsőségünk volt a tét.Szokásomhoz híven próbáltam feltérképezni az ellenfelet videó és jegyzőkönyvek alapján.Éppen ezért megvolt a névsorom az ellenfélről és meglepve tapasztaltam,hogy a Pilisszentiváni csapat ellen és mint kiderült a múltkori egymás elleni mérkőzésen is 5 túlkorossal játszottak a 2 helyett.Nem értettem,hogy a bíró hogy nem veszi észre ezt.Nos a mostani mérkőzésre 4 túlkorost neveztek és amikor megnéztem az igazolásaikat és egyeztettem a névsorommal minden stimmelt(igazolványszám,születési hónap és nap)egyedül a születési év lett MEGHAMISÍTVA 1997-ről 1998-ra. Először a bírónál jeleztem aki azt mondta szó szerint,hogy ő ismeri ezeket a gyerekeket és úgysem fognak sok vizet zavarni úgyhogy megkér,hogy ne csinálják balhét.Utána az edzőkollégának szóltam,hogy át vannak javítva az igazolások erre ő elismerte és azt mondta ,hogy ők így játszanak és így van meg a csapat.Válaszként erre azt reagáltam hogyha csak így vannak meg akkor miért ül a padon 2 1998 és 1999 játékosa.Azért mert ha azok játszanak akkor nagyon kikapnának de ha netelántán ők nyernek akkor óvjuk meg a meccset és miénk a három pont így a válasz. Azért még meg mertem jegyezni,hogy nem a pontokkal van a gond hanem az én játékosaimnak az ő 5 túlkorosa ellen kell szenvedni nem szólva a sérülésveszélyről.Amikor pedig vége volt a meccsnek amit 3:0 megnyertünk nevetve odaszólt,hogy na látod olyan mintha megóvtátok volna a meccset és ezzel minden el volt intézve.Ha múltkor azt írtam,hogy 2011 magyar foci no comment akkor ide most mit kéne írnom?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése