Az oldal a Pilisvörösvári UFC U13 korosztályának a honlapja. Ebben az évben az 2001-2002 született gyerekekből áll a csapatunk. Az edző Bakti József.Tel:06205697286 E-mail:bakti@citromail.hu
2011. július 19., kedd
Wa-vi kupa
Vasárnap délelőtt a wa-vi kupán vettünk részt ahol a pilisszentiváni csapattal játszottunk egy oda visszavágós meccset. Bár az egyeztetéseknél azt beszéltük meg,hogy a 1997-98-99 korosztály játszik egymás ellen természetesen az ellenfélnél felbukkant 5 1996-ban született gyerek a kezdőben akik a bajnokságban az ifiben játszanak.Mi a megbeszéltek szerint álltunk fel sőt még 2000-es gyerekek is játszottak.Akiknek pedig ellenünk kellett volna játszania azok pedig félpályán a 2000 korosztály ellen játszott.Ebből is látszott már az elején,hogy ellenfelünknek csak az eredmény számít és nem az,hogy a gyerekek jól érezek magukat és önfeledten játszanak bármi is a vége.Az első meccsen nagyon félénken játszottunk, nem csoda hiszen sok szituációban 3 év volt a korkülönbség, ellenfelünk sok helyzetet dolgozott ki de vagy elpuskázta vagy kapusaink fogtak ki rajtuk.De ezután érzésem szerint kijött a két csapat közti erőnléti fölény és mindkét meccset megnyertük 3:1 és 5:2.Jó volt látni ahogy ellenfelünk már alig bír lépni addig mi frissen játszunk a pályán.Ezenkívül örülök,hogy megúsztuk sérülés nélkül mert volt egy-két játékos aki nehezen viselte a vereséget és szó nélkül játszottuk végig mindkét meccset nem úgy mint ellenfelünk akik néha alpári és trágár stílusban beszéltek játékosaimmal sőt még egymással és edzőjükkel is.Gratulálok a gyerekeknek és a szülőknek a szurkolásért. Kollár apukának köszönet a csokikért!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése