Oldalak

2012. július 28., szombat

Indulás a Táborba

Kedden délelőtt 10.00.órakor indul a busz a Őrimagyarósdi táborba.Kérek mindenki hogy pontosan érkezzen,hogy ne kelljen senkire várni hiszen hosszú lesz az út.Amint leértünk a srácok már ebédet kapnak de az útra kérek mindenkit,hogy uzsonnát és innivalót rakjon be.Napi két edzéssel fogunk készülni,csütörtökön pedig edzőmeccset  játszunk a Zalaegerszeg csapatával mindkét korosztályban.Szombaton is valószínű az edzőmeccs a helyi csapattal amin bizonyosan akad majd néző hiszen aznap falunap lesz.Természetesen úgy mint tavaly idén is lesznek felmérések és versenyek mindkét korosztályban és a végső győztesek jutalma egy-egy nagy torta amit a helyi cukrász készít majd el és az utolsó nap mindenki előtt kerül átadásra.Néhány szülő jelezte ha van rá mód akkor a szombati napon lejönnének kocsikkal  és az utolsó nap este szalonnasütés vagy bográcsozás lenne a program együtt.Erre is van mód kb.12-15 szülő férne el most elkészült nagy szobában aminek az ára 1500 Ft/fő.Sátorozásra is van lehetőség ez pedig 800Ft/fő.Kérem a szülőket hogy ezt egymás közt beszéljék meg és majd jelezzék hogy hogyan döntöttek és hányan jönnének.Vasárnap a reggeli után indulunk haza 10.00 órakor és a várható érkezés 14.00 óra.Amit a gyerekeknek hozniuk kell magukkal:Tisztálkodó felszerelés,stoplis és terem cipő,sípcsontvédő,esőkabát,szúnyogriasztó,baseball sapka, biciklis sisak,kulacs,fürdőnadrág,naptej,zseblámpa,kötszer,sebtapasz,fájdalomcsillapító személyi okmányok főleg Tb kártya zsebpénz .Amit még lehet hozni:Kártya,társasjáték,telefon,mp3.Amit pedig nem:Psp,Playstation,és más elektronikus játékok,chips,cola..Aki még nem fizették ki a tábor árát azok kérem az induláskor rendezzék.Köszönöm.Ha bárkinek bármilyen kérdése van nyugodtan érdeklődjön.(06205697286)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése