Oldalak

2012. október 2., kedd

Hétvégi bajnoki


Újabb rangadóra készültünk és aki kilátogatott azt hiszem nem csalódott hiszen egy remek ellenféllel szemben játszottunk egy nagyon jó iramú változatos mérkőzést.Rosszul kezdtünk hiszen már az első percben gólt kaptunk de a csapat hamar talpra tudott állni még akkor is amikor ellenfelünk másodszor is megszerezte a vezetést.Ebben a periódusban a srácok óriási lelkesedéssel játszottak aminek 3 gólos vezetés lett az eredménye a szünetre.Félidőben megbeszéltük hogy ellenfelünk biztos hogy nekünk ront mivel nincs vesztenivalójuk már  és mindent egy lapra téve támadhatnak.Így is történt de Hidasi Kevin bombagólja teljesen lehiggasztotta őket.Ezután kemény mezőnyjáték folyt a pályán de a sok betegség miatt a kulcsjátékosok teljesen elfáradtak így a Főnix az utolsó negyed órában átvette az irányítást és futószalagon gyártották a helyzeteket és ez gólban is megmutatkozott. De a csapat hősiesen küzdve hozta ezt a mérkőzést is és egy rendkívül jó ellenféllel szemben szerezte meg a 3 pontot amihez csak gratulálni tudok de a nyakunkon az újabb rangadó.Kiemelni Braun Benjamint szeretném aki a múltkori 2 gólja mellett most is kettőt rúgott és rendkívül sokat segített vissza védekezésben ami  nagy segítség volt a csapatnak.

Pilisvörösvár-Főnix 6:3 Gól:Braun 2,Thoma,Bakti,Galacs,Hidasi

Dallos 7 Probszt 6 Bene 8 Fekete 8 Szakszon 8 Thoma 7(Ladányi 6) Bakti 7 Hild 6 ( Hidasi 6)Klencsák 7 Galacs 7 Braun 9

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése