Oldalak

2013. január 28., hétfő

Edzőmeccs az MTK ellen


Szombaton a MTK 2000 csapatával játszottunk,tudtuk hogy nagyon nehéz ellenfelünk lesz hiszen az mellett hogy vezetik az NB I-et az ország egyik legjobb csapata.Nos a mérkőzést a mi részünkről úgy gondolom nem kell értékelni mert egyenlő a nullával.Sajnos ellenfelünk más kategória teljesen más sebességben és minőségben játszott.Persze jó magyar szokás szerint lehetne kifogásokat találni( ők rengeteg játékosból válogatnak mi pedig nem,jobb körülmények között edzenek mi pedig bezárt öltöző mellett cserélünk ruhát mezítláb a hóban (nem vicc),magunk takarítjuk a pályát edzésidőben,teremben nem tudunk edzeni mert nincs szabad hely na persze meg pénz.). Ezekben a dolgokban természetesen persze van igazság de én inkább jó néhány játékos hozzáállását kifogásolom.Ahogy edzenek,figyelnek,koncentrálnak hét közben úgy fognak játszani hétvégén ez örök igazság.Úgy látom főleg a 2000-es játékosokkal szaladt el a ló mert azt hiszik mert agyon lettek dicsérve már mindent megtehetnek és nem kell megszakadniuk.Van aki edzéseket hagy ki,van aki slatyog egész edzésen,van aki végig dumálja az edzést és megjegyzéseket tesz hogy ezt azt miért kell csinálni és van aki egész edzésen kritizálja társait és hangosan lehordja őket.Úgy látom hogy most kell őket nagyon keményen elkapni mert amint nekik is jeleztem és ezen ne csodálkozzon senki, a tavasszal nagyon kellemetlen meglepetések fogják őket érni a  bajnokságban.


MTK-Pilisvörösvár 15:0

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése