Oldalak

2013. június 3., hétfő

Tabán Bajnoki

Sajnos ahogy a a dobogóhoz közeli csapatok ellen szoktunk játszani, úgy is alakult a mérkőzés.Nagyon jó első félidő,szép játék,sok helyzet  és lehetőség amiből kettőt értékesítettünk.Második félidő: sokadszorra potyagól,felhozzuk az ellenfelet mi pedig padlóra kerülünk.Helyezkedési hibák,fáradtság,szövegelés.Nos ennyit dióhéjban, így az utolsó fordulótól függetlenül szinte biztos az őszi 2. hely után az igen előkelő 5. hely. Sajnálom mert igenis ezt a bajnokságot meg lehetett volna nyerni azzal a hozzá állással amit a csapat tavaly nyáron mutatott, de amit  télen és a tavasszal  csináltak arra azt kell mondjam reális ez a helyezés.Sokan akartak nyerni csak senki nem tett érte semmit,bocsánat egy kivétellel aki minden szempontból megérdemli hogy leírjam a nevét: Fekete Marcell. A többi 2000 születésű játékos pár kivétellel, ahelyett hogy viselkedésével,foci iránti alázatával,játékával,futómennyiségével edzésen,edzőmérkőzésen példát mutattak volna mindenkinek és főleg a  kisebbeknek,teljesen rossz irányba terelték őket és nekik is romlott a teljesítményük.A bővebb értékelést és a véleményemet majd az évzárón kifejtem de addig is van még egy hazai mérkőzés a III kerület ellen.


Tabáni Spartacus- Pilisvörösvár 4:2 ( 1:2) Gól: Galacs,Ladányi

Dallos 4 Probszt 6 (Hermann) Fekete 7 Hild 5 Szakszon 5(Wieszt) Thoma 4( Benedek) Klencsák 3( Fok) Bakti 4 Ladányi 7 Braun 7( Sörös) Galacs 6


2013.04.03 Szerda 17:00 TASK TATABÁNYA - FŐNIX-GOLD FC
5 - 0
2013.06.01 Szombat 09:30 ZOLTEK SE-LÁBATLAN - DUNAKANYAR SE
2 - 7
10:00 TABÁNI SPARTACUS SKE - PILISVÖRÖSVÁRI UFC
4 - 2
10:00 KOMÁROM VSE - CSEPEL-AIRNERGY FC
0 - 4
15:00 III. KER. TVE - SZTK-ERIMA
2 - 2
2013.06.02 Vasárnap 09:30 DUNAÚJVÁROS PASE - BUDAÖRSI SC
2 - 5
12:00 DOROGI FC - VIADUKT SE BIATORBÁGY
2 - 3


hely


csapat
M

GY

D

V

LG

KG

GK

P


megjegyzés

1.


CSEPEL-AIRNERGY FC
26

24

1

1

138

34

104

73



2.


BUDAÖRSI SC
27

21

1

5

141

49

92

64



3.


FŐNIX-GOLD FC
26

18

2

6

150

54

96

56



4.


TABÁNI SPARTACUS SKE
27

17

2

8

96

61

35

53



5.


PILISVÖRÖSVÁRI UFC
27

17

1

9

137

72

65

52



6.


SZTK-ERIMA
27

16

1

10

77

53

24

49



7.


DUNAKANYAR SE
28

13

4

11

89

77

12

43



8.


III. KER. TVE
26

10

5

11

102

81

21

35



9.


VIADUKT SE BIATORBÁGY
27

10

3

14

85

90

-5

33



10.


KOMÁROM VSE
27

9

5

13

62

52

10

32



11.


ZOLTEK SE-LÁBATLAN
26

10

0

16

64

123

-59

30



12.


DOROGI FC
26

7

0

19

54

111

-57

21



13.


DUNAÚJVÁROS PASE
27

6

3

18

50

113

-63

21



14.


TASK TATABÁNYA
26

6

0

20

57

140

-83

18



15.


BKV ELŐRE SC
27

2

0

25

24

216

-192

6


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése