Oldalak

2013. november 1., péntek

Kedves Szülők

Már jó ideje visszahallom,hogy néhány szülő hangot ad  nemtetszésének ami a csapat körül zajló szakmai munkára vonatkozik.Természetesen  jó szokás szerint nem nekem mondják hanem a hátam mögött duruzsolnak,furkálódnak és morognak ami szerintem gerinctelen dolog.De bár mint tudjuk ezen a környéken mindig minden visszajut a másik fülébe és én pontosan tudom hogy ki illetve kik miket mondtak rólam és az itt folyó munkáról.A minap hogy hivatalosak legyünk az egyesület elnöke kért meg hogy úgymond kezeljem ezt a helyzetet méghozzá ha lehet diplomatikusan.Nos már előre elnézést kérek ha valakit megbántanék de én nyersen és őszintén fogom leírni hogy mit gondolok erről az egészről.Akkor kezdjük a problémákkal amik felmerültek,dióhéjban:Nem megfelelő a hozzáállás a csapathoz,Miért a Dallos Bence tart egy héten egyszer edzést,  a gyerekek eddig mindig nyertek most mindig kikapnak,elmegy a kedvük,mindig más poszton játszanak, Nos ajánlom menjünk vissza az időben amikor átvettem a csapatot.Bár ez minden évben problémát jelent,hiszen rosszul van kommunikálva hogy mikortól is veszem át a gyerekeket.Nos amikor kezdődtek volna az edzések többen jelezték hogy ők be vannak fizetve volt edzőjükhöz egy táborba.Nos mi lehet tenni alkalmazkodtam és a meglévő játékosokkal elkezdődtek az edzések.Ezután az én táboromba ami napközis tábor volt elég sokan jelentkeztek és becsületesen végigcsinálták jó alapot adva a többi edzéshez.Az elkövetkezendő napokban ,hetekben folytatódtak az edzések bár nem megfelelő létszámmal mert akkor még voltak olyan játékosok akik nem csatlakoztak hozzám és voltak akik nyaraltak.Ezért vettem jó néven ,hogy bár csak ideiglenesen edzésre jelentkezett Ludvig Tamás,Dani Zoli és Bakti Balázs bár neki kötelezővé lett téve.Hiszen létszám híján normális edzés sem lehetett volna tartani így pedig összejött 8-10 játékos és szakmailag legalább értelme volt.De nem kellett sokáig várni hiszen már másnap reggel hívtak hogy a szülőknek nem tetszik hogy ezek a gyerekek itt edzenek,legfőképpen Dani Zoltán szúrta a szemüket.Nos hogy nálam ki edz azt én döntöm el,most is vannak olyan gyerekek akik nem itt vannak leigazolva de úgymond próbajátékon vesznek részt és valószínűleg télen már minket erősítenek.Továbbá inkább példát kéne venni hogy vannak akik nyári szünetben is edzeni akarnak példát mutatva a foci iránti alázatból.Erről ennyit és ezt is csak azért írtam le hogy már az elején akadtak hőbörgő anyukák és apukák.De térjünk át fontosabb dolgokra hiszen folytatódtak az edzések és szép lassan megfelelő létszámban tréningeztünk amikor is egyik pénteken az egyik apuka megkérdezte hogy jövő héttől hogyan is lesznek az edzések mert  újra be vannak fizetve a gyerekek volt edzőjükhöz, táborba ami a csapat gerincét jelentette és én erről az égvilágon semmit nem tudtam, pár nappal előtte kell értesülnöm.Nos akkor hogy is van ez? Hozzám tartoznak már egy hónapja a gyerekek de már másodszor mennek más táborba ahelyett hogy az én edzésemen vennének részt vagyis saját csapatukban edzenének.Akkor miről is hőbörgünk itt?No de ez még csak a kezdet haladjunk tovább.A következő hét úgy zajlott hogy délután négy órakor kezdődött az edzésünk én azokkal a játékosokkal edzetem az egyik térfélen akik nem mentek táborba vagy nem nyaraltak a másik térfélen a csapat gerince amely be volt fizetve a táborba.Edzőkollégám napközben biztos vagyok benne hogy jó feladatokat és gyakorlatokat csináltatott velük de amikor én lementem volt hogy a középkörben talicskáztak óvodás korú társaikkal vagy hogy a kisebb gyerekeket cseleikkel bolondították meg és azon röhögtek.  Félreértés ne essék nem a tábor ellen voltam hanem az eljárás volt etikátlan és az hogy az én játékosaim már nem oda valók voltak.Amikor pedig 4 órakor vége volt a tábornak nem várhattam el hogy holtfáradt játékosaim egy kemény edzésen részt vegyenek ,bár bíztam benne hogy lesz aki jelentkezik de általában ez úgy zajlott hogy vagy elkerültek engem hogy ne kelljen találkozni velem vagy jelezték hogy ők már fáradtak és nem jönnek vagy a legszebb történet ,hogy a szülő és gyermeke velem szembe jöve a szó szerint ezt mondta:Akarsz menni edzésre?Nem mert fáj a lábam és különben sincs kedvem.Ekkor a a szülő felém fordult és ezt mondta:hát akkor mi nem jövünk,szia.Ő pedig nem újonc volt nem csereember hanem a csapat oszlopos tagja.Kedves szülők értjük a helyzetet?Nos akkor miről is beszélünk itt?Természetesen amikor a saját csapatának az ott alvó táborába kellett volna jönni hogy a gyerekeknek hogy összeszokjanak érdekes módon egyik sem jelentkezett a 2002 játékosok közül.Természetesen felajánlottam mindenkinek a részletfizetés lehetőségét de senki nem élt vele és nem azért hogy én pénzt keressek hanem a gyerekek miatt.Nos volt aki korrektül elmondta miért nem jön,volt aki anyagi okokra hivatkozva nem jött amit én teljes mértékben megértek és nem kell róla beszámolni de a másik táborra azért befizette az összeget.Ennyit a hozzáállásról.Következő probléma Dallos Bence személye.Mióta itt edzősködöm már az elejétől fogva a kezem alatt játszott így jól ismerem őt.Mivel nyáron jelezte hogy szívesen foglalkozna a gyerekekkel és nekem is segítséget jelent nyugodtan vettem magam mellé. Hozzáállása és viselkedése példaértékű szerintem etalon lehet hogy alázatos munkával hova lehet eljutni a fociban. Hiszen mikor idekerültem ügyetlenek volt titulálva és utána szorgos munkával ,minden edzésen részt vett és soha nem voltak fegyelmezési problémák vele.Káros szenvedélyektől mentes nem úgy mint sok társa ami nem túlzás hiszen ebben a korban már ez is előfordul.Szereti a srácokat,ismeri őket és ami legfontosabb lelkiismeretesen végzi a dolgát.Lehet kötekedni hogy fiatal,hova rakja a bójákat  vagy hogy milyen messziről rúgnak kapura.Az én edzésemben is biztos találnának hibát sőt talán még José Morinhoéban is.Nos ahogy én döntöm el,hogy nálam ki edz úgy azt is még én döntöm el hogy ki lesz a segítőm.Erről is ennyit.Folytassuk a sort azzal hogy a srácok mindig kikapnak és elmegy a kedvük.Nos mivel a felkészülés nem volt zökkenőmentes és folyamatos az előbb leírtak miatt is már egy kis hátránnyal indultunk.Augusztusban adódott egy olyan lehetőség hogy a  kiemelt Bozsik programban indulunk vagy a simában ami a környékbeli csapatokat jelentette volna.Én az előbbit választottam mert szakmailag erősebb torna,új impulzusokat kapnak a gyerekek hiszen más csapatokkal játszanak mint eddig és más a légkör is.Többet fejlődnek egy ilyen tornán mint bármely edzésen.Szóval erős a mezőny.Bár vannak akik más csapatoknál ezzel takaróznak hogy voltak aki eligazoltak és gyengült a csapat én nem tartom annyira tragédiának de ez is lehet mentség.Továbbá mint múltkor említettem ellenfeleink nagy része komplett 2001 játékosokkal áll fel amit ebben sőt nagyobb korban is rendkívül nehéz kompenzálni lásd az U-15 csapatot.Továbbá vannak olyan játékosok amit sajnos ki kell mondani még nem ütik meg ezt a szintet és sok edzésmunkára van szükségük hogy legalább utolérjék többi társukat.Ami még nagy probléma hogy ezek a srácok szinte mindig a környékbeli csapatokkal játszottak és állandóan nyertek ami ahhoz vezetett hogy mindenki játékostól,szülőtől kezdve elhitték hogy milyen jók és saját gyermeke sztár.Eddig, főleg azok a gyerekek akik valóban tehetségesek( nem ügyeset írok mert a fóka is ügyes mégsem focizik ) mindig úgymond burokban voltak,ajnározták,simogatták,nem baj ha hibázott vagyis kicsit kivételezve lettek velük és most amikor egy olyan edzőhöz és olyan bajnokságba kerülnek mint most egyszerűen sokként éri őket ez a helyzet.Valóban technikailag rendívül felkészültek látszik hogy rengeteget foglalkoztak velük de fizikailag,állóképességben,gondolkodásban,mozgáskoordinációban sok a lemaradás bár valóban ebben a korban a technikai dolgok az elsők de hogy az említettek javuljanak idő kell. Az eredmények ezeknek a leírtaknak a tükrében még nem fognak jönni de a jó szakmai ismeretekkel rendelkező szülők akik véleményt formálnak azoknak tudniuk kell hogy ebben a korban egyáltalán nem számít az eredmény.Vegyünk egy példát:Probszt Áron azért írom le nevét mert jó példa ,megérdemli és talán nem sértődnek meg a szülők ha név szerint van említve.Tavaly került hozzám és mindjárt belecsöppent egy nagyon erős NB II bajnokságba ahol kiválóan játszott jobb hátvédet.Tényleg mindenki csak dicsérte ami jogos volt hiszen változott a pályaméret a társak, a légkör  szóval minden és  én is csak ámultam rajta hogy milyen jól beilleszkedett.Tavasszal amikor játékrendszert váltottunk már látszott hogy vannak hiányosságai és amikor többet volt játékban többet is hibázott mert eddig szinte csak rombolnia kellett de azt is nagyon jól csinálta.Észrevehető volt hogy mind fizikailag mind fejben elfáradt de még mindig jól teljesített.Most amikor kivettem a jobbhátvéd posztról és más helyeken is játszik hogy  sokat legyen játékban magyarul megtanuljon focizni ne csak elrugdosni a labdákat sokat hibázik.Ebben benne van hogy elpasszolja,elveszik tőle és gólt kapunk belőle és kikapunk.De már látszik rajta a fejlődés,labdaügyesebb stb.A cél az hogy ifista és felnőtt korára tudjon focizni ne csak elrugdosni a labdát és ez mindenkire vonatkozik. Ezért játszanak több poszton a gyerekek hogy szakmázunk is egy kicsit és értsék hogy miről van szó ezért írtam ilyen szájbarágósan.Nos így hogy szerintem minden problémára részletes magyarázatot adtam (bár lehet hogy még van de majd a hátam mögött nyugodtan lehet mondani mint eddig és ismét visszahalva reagálok rá) nem kell szülői kezdeményezésre gyűlést összehívni és ott fortyogni.Természetesen ha valakinek nem tetszik az én személyem,vagy az edzéseim akkor nyugodtan jelezheti bárkiről is van szó és elmehet.Eddig az én korosztályaimnál nem volt szokás és divat az e fajta viselkedés mindent meg lehetett beszélni bármiről és bárkiről volt szó .Tavaly  a négy 2001 szülővel is korrektül egyeztetünk a gyerekekről.Úgyhogy ajánlom ezt az is  utat annak a pár 2002 szülőnek is aki vagy akik szítják a tűzet a gyerekek a vezetők a szurkolok és a többi szülő között.Természetesen akinek nem inge nem veszi magára.Továbbá ha még egyszer meghallom hogy bárki hasonlókat mond vagy cselekszik mint amiket eddig leírtam annak a gyermekét azonnal eltanácsolom a csapatból bárkiről is legyen szó.Ezentúl ha valami probléma van akkor nekem jelezzék ne az elnöknek mert ő volt a csapat edzője tavaly, mert jóban vagyunk vele és mégiscsak ő az elnök mert ez neki is kellemetlen.Gondolom az iskolában sem mennek egyből az igazgatóhoz  ha a gyerekkel vagy a tanárral valami gond van hanem egyeztetnek és nem nyafognak. Csak halkan jegyzem meg hogy ezeket a dolgokat más csapatnál egy percig sem néznék el.Végezetül amit a végére hagytam és mindenek a teteje hogy volt vagy voltak olyanok is akik megpendítették hogy nekem van e egyáltalán edzői papírom.Nos  jelzőt nem írok mindenki döntse el hogy mit gondol erről.Nem szeretek ezzel kérkedni de a kételkedők kedvéért jelzem hogy minden évben nyertünk valamit az aktuális csapatommal,kezdődött egy Pest megyei második hellyel aminek úgy indultunk neki hogy nyáron két héttel a bajnokság előtt 7 játékosom volt amikor átvettem őket és a végére 16 lett és egy hajszál választott el a bajnoki címtől.Tavalyelőtt mindkét korosztály ( U-13 és U-15) a harmadik helyet szerezte meg az NB II közép-nyugat csoportjában amire ha jól tudom a Vörösvári utánpótlás történetében még nem volt példa.Tavaly pedig egy gólkirályt adtunk és egy ötödik hellyel büszkélkedhetnek a srácok ugyancsak az NB II.ben.Más környékbeli vagy Pest megyei kluboknál a feneküket vernék a földhöz ilyen eredmények után nem pedig az edzői papírok miatt kell magyarázkodni mert két hónap után nem jól megy a csapatnak.De ehhez nem kell edzői papír hiszen már láttam magas végzettségű edzőt aki úgy bánt a gyerekekkel hogy azonnal be kellett volna vonni az engedélyét és volt akinek minimális jogosultsága volt és szenzációsan bánt a gyerekekkel.De a papírra visszatérve ,igen van méghozzá MLSZ D és UEFA B diplomám  amit éppen Szeptember közepén hosszabbítottam meg Szalai László
( Magyar edzőképzés igazgatója) és Dr Liszkai Dezső(vezető instruktor) továbbképzésén és ezután sikereres vizsgát téve a Telki edzőközpontban 2015.12.30-ig.Ezeket csak azért írtam le mert reagálni szerettem volna erre az úgymond vádra és szerettem volna pár embert megnyugtatni hogy nehogy véletlenül álmatlanul verejtékben úszva legyenek rémálmai hogy felkészületlen edző foglalkozik gyermekével.Végezetül sajnálom hogy ezt ilyen apropóból kellett leírnom de szerintem ez az egész
hercehurca nem méltó az én személyemhez és válaszolnom illet ,hiszen már régóta  támadtak úgymond, amire eddig nem volt példa egyetlen korosztályomnál sem.Bízom benne hogy akik ilyeneket mondtak és állítottak  most mélységesen szégyellik magukat.

Tisztelettel:Bakti József ( edző ?)
 

1 megjegyzés:

  1. Kedves Józsi!

    Jóllehet az én fiam nem tartozik a csapat legjobbjai közzé, sőt, szavaiddal élve "erősen felzárkózandó", hiszen csupán 1 éve focizik, mégsem tudom megállni szó nélkül a fent leírtakat.

    1, ...említetted, hogy 2002- es gyerekek nem voltak a táborodban.....
    Melyet én sajnálok a legjobban, hiszen minden lehetőséget igyekeztünk megragadni, hogy kisfiam felzárkózhasson.
    De! Fogalmunk nem volt arról, hogy lesz tábor, sőt még arról sem, hogy nyár végétől hozzád kerül a gyerek!
    Csucsu mindhárom táborában ott voltunk, nagyon szívesen ment volna a gyerek hozzád is, hiszen tudja/ tudjuk, nagyon sok a pótolni valója!
    Azt is csupán nyár végén tudtam meg, hogy Te leszel az edzője.

    2, ...a fiam nagyon kevés lehetőséget kap meccseken, mégsem hőbörgök, hiszen tudjuk, nem a csapat erőssége, annak a pár percnek is nagyon örül, melyet a pályán tölthet. Azon vagyunk, hogy segítsük munkádat, a fiam minden edzésen ott van, otthon is gyakorol, hogy befogadja a csapat!

    3, ...mi azt látjuk, hogy a gyerek HATALMASAT fejlődött, melyet Csucsunak és Neked köszönhetünk. Tavaly a labdakezeléssel is komoly gondjaink voltak, most már szépen és ügyesen cselez.
    Hallotatm én is, hogy " ezek a tehetségtelen gyerekek minek járnak?"...talán mert nem tehetségtelenek, csupán nemrégen kezdtek el focizni és kemény munkával igenis fel tudnak zárkózni.
    A siker záloga : a tehetség, a kemény munka és akaraterő, a megfelelő, nyugodt, uszításmentes háttér.
    Nem kétlem, hogy vannak a csapatban nagyon tehetséges gyerekek, de ez csapatjáték, melyben a cspatot az edző irányítja, neki is meg kell ismernie a gyerekeket, a csapatot, meg kell talánia a legmegfelelőbb kommunikációs csatornát a szülők felé! Lássuk be, ez nem megy két hónap alatt.

    Elcsépelt mondás, hogy a " türelem rózsát terem"... De igaz! Meg kell adni az esélyt a csatnak, a gyerekeknek és az edzőnek is.
    10 éves kislányom kitartó munkával, a nulláról lett a modern balett európa bajnoka, és az ország egyik legjobb ritmikus gimnasztikázója. Egyszerre kezdte a fiammal az edzéseket és bár sokszor nem értettem egyet az edző módszereivel, nem szóltam, .....és az idő őt igazolta!
    A kezdeti kudarcokból egy álom vált valóra.
    Fiamnál is ezt látom, egyre ügyesebb, egyre összeszokottabb a csapat. Komoly váltás egy 11-12 éves gyermek életében egy új edző, egy új csapat....hát támogassuk őket!
    Hogyan várjuk, hogy tiszteljék, szeressék az edzőt, hogy tegyenek a közös sikerért, ha odahaza csak a pocskondiázást hallják a gyerekek?


    Azt hiszem sokaknak, sokunknak el kell gondolkodnunk és mindent megtenni a csapat , gyermekeink sikeréért!

    .....és mielőtt ' letalpnyalóztok' .... Nincs érdekemben Józsi mellett írni, hiszen a fiam alig játszik, nem a kedvenc és nem is a legnagyobb tehetség, de nagyon sokat tanult, rengeteget fejlődött, a csapatszellem a mindennapokban is a jelleme fejlődésével járt, amiért hálás vagyok mind Csucsunak, mind Bakti Józsinak.

    Nagyobbik fiam a Honvéd NB I - es középcsatáraként EB második volt u13 csapattal, végigéltem az ellenségeskedéseket, mely oda vezetett, hogy fiam megutálta a foci légkörét és bár kimagasló tehetség volt, versenyszinten abbahagyta a focit. Félek, hogy kisebbik fiammal is így járunk, mire elérne valamit, elege lesz az ellenségeskedésből.

    Magunk részéről töretlen a bizalom az edzőkben, látjuk a hozzáértést és rettenetesen sajnáljuk, hogy még el sem kezdődött a közös munka máris viszálykodást látunk. Magam részéről fontosnak tartom és azt látom, hogy az edző szereti is gyerekeinket!
    Ha baj van, ha másként látunk dolgokat...oda kell menni az edzőhöz/edzőkhöz és megbeszélni négyszemközt, vagy egy rendkívüli szülői értekezleten.

    Köszönjük türelmed és kitartó munkádat: Várkonyi Judit

    VálaszTörlés