Oldalak

2011. augusztus 14., vasárnap

Edzőmecssek a Dunakanyar Szentendre ellen

Tegnap mindkét korosztály edzőmeccset játszott a Dunakanyar Szentendre ellen aki a bajnokságban is ellenfelünk lesz.Először az u-13-ról szeretnék írni hiszen ők kezdtek előbb.Egy elég rossz és kicsi pályán kellett játszanunk ráadásul az új szabálynak megfelelően már 11-en nem úgy mint tavaly 9-en.Elég fura,hogy egy kicsinyített pályán ugyanannyian kell játszani mint egy rendes nagypályán.Egy kissé tömegfoci jellege volt az egésznek és érzésem szerint minket még jobban fog sújtani az egész mivel van egy jó pár emberünk aki majd nem tudja majd érvényesíteni gyorsaságát a betömörülő ellenfél miatt.De ez van ezt kell szeretni és a szabályok alapján kell készülni.Sajnos pont 11-en mentünk el így csere nélkül kellett mindenkinek végigjátszania a mérkőzést.Sokan nyaralnak és van akiről nem tudok semmit ami mindkét korosztályra igaz.A mérkőzés arra jó volt ,hogy ismerkedjünk a ránk váró hasonló ellenfelekkel,szokjuk egymást,gyakoroljuk és egy jót edzünk.Az elején gyorsan összeszedtünk 3 gólos hátrányt és így vonultunk szünetre.Látszott,hogy még sok embernek ez a pályaméret is fura nemhogy az iram.A második félidőben sokkal jobban játszottunk és feljöttünk egy gólra de egy védelmi hibából ismét gólt kaptunk így alakult ki a 4-2 végeredmény a hazaiak javára.Ami örömteli,hogy erőnlétben látványosan az ellenfelünk fölé nőttünk és ez sokat fog számítani a jővőben.Szerintem érdemes volt júliusban is edzeni még akkor is ha többen megrökönyödve vették tudomásul hiszen augusztusban még többen nyaralnak mint a múlt hónapban és ha a Mészöly focisuli nem kér halasztást és az azutáni héten nem lennénk szabadnaposak már ebben a hónapban két bajnokit kéne játszani!!! Gondoljunk csak bele mennyi ereje lenne a srácoknak ha múlt héten kezdtünk volna edzeni és jövő héten fontos bajnoki lenne azt hiszem pont annyi,hogy összeessenek a tizedik percben.Azért felhívnám több játékosnak a figyelmét mindkét korosztályban,hogy addig -addig nyaralgat és hiányzik az edzésekről míg a cserepadon találja magát.Az u-15 meccséről annyit,hogy a játék nem volt rossz ,rengeteg helyzetet hagytunk ki és simán nyernünk kellett volna de így maradt a 2-2 eredmény.Furcsa volt látni,hogy a csapat nemigazán akart és harapót amit én rettentő nehezen viselek ezért a félidőben nagyon indulatosan de számon kértem ezt. Nem bántani akartam senkit de azért mindenkiről tudom,hogy mit tud és meg tudom különböztetni,hogy valaki küzd,hajt és nem megy a játék neki vagy valaki alibizik amíg a másik szétszakad.Itt is a második félidő volt a jobb mind játékban és erőben de még mindig volt aki szinte edzés nélkül is többet futott mint aki hetek óta edz.Még egy fontos információ mindkét korosztály számára,csak azért írom le mert már ilyet is hallottam pár játékos szájából azért mert valaki egy évvel idősebb mint játékostársa az nem biztos,hogy kezdő lesz.Ugyanis nem a kor számít hanem az,hogy mennyi edzésre jár,hogy játszik és mennyit fut.Ilyen egyszerű. Összességében mindkét csapatról azt mondom elsőre nem volt rossz de rengeteget kell edzenünk és játszanunk,hogy jók legyünk.

U-13 Dunakanyar-Szentendre-PLSE 4:2 Gól: Forster Robi 2

U-15 Dunakanyar-Szentendre-PLSE 2:2 Gól: Peller Ákos,Ruckhaberle Márk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése