Oldalak

2011. augusztus 22., hétfő

Hétvégi edzőmeccsek

Tegnap itthon fogadtuk a Dunakanyar-Szentendre csapatát mindkét korosztályban.A nagy meleg ellenére jó iramú mérkőzést láthattunk ahol szerintem az első félidőben jól játszott a csapat.Szebbnél szebb támadásokat vezettek a gyerekek és gyönyörű gólokat rúgtak.Akadtak bosszantó és helyezkedési hibák de valaki mindig kisegítette a társát.Sokat futottak és megalkuvás nélkül küzdöttek amit rendkívül jó volt látni.Szeretném ha ez a mentalitás mindig is így maradna mindkét csapatnál.A második félidőben már sokat cseréltem,volt akit én is most láttam életemben először így egy kicsit visszaesett az iram de ezzel együtt elégedett vagyok a srácokkal.Köszönjük a szülőknek és a szurkolóknak a biztatást.

PLSE-Dunakanyar-Szentendre 5-1 Gól: Peller Patrick 3,Petry Zsolt,Eck Martin

Az u-15 csapaton egy kicsit változtattam mind összeállításba mind pedig a játékrendszerben.Bár még így nem játszott a csapat de úgy éreztem ezt is meg kell próbálni és a középpályát egy kicsit meg kell erősíteni. Reméltem,hogy az úgymond fejmosás használni fog mind amit írtam és mind amit mondtam nekik.A meccs első tíz percében már többet csináltak mind az egész csütörtöki meccsen.Nem a gólokra gondolok hanem a mutatott játékra az egész mérkőzéshez való hozzáállásra,arra,hogy küzdöttek,akartak és ez szép játékban is megnyílvánult.Ami még fontos ,hogy beszéltek,irányítottak egymást ami azt jelenti,hogy élnek a játékkal és ez elengedhetetlen.A második félidő sajnos már nagyon egyoldalú lett mert ellenfelünk szinte át sem akarta lépni a félpályát inkább csak hátul passzolgatott.De ez a gyerekek érdeme hiszen ellenfelük fölé kerekedtek és ők is érezték,hogy szinte csak egy csapat van a pályán.Úgy ahogy múltkor a vereség most sem a nagyarányú győzelem érdekel bár természetesen jó érzés győzni hanem ahogy úgymond a csapat kinézet.Örömmel láttam,hogy még aki csereként beállt az is felszántotta a pályát.Remélem ez nem csak egy fellángolás volt hanem ez MINDIG így lesz hiszen ez a mai fociban alapkövetelmény.Én gratulálok a srácoknak és csak így tovább!!!!

PLSE-Dunakanyar-Szentendre 13-3 Gól:Ruckhaberle Márk 6,Geiszelhardt István 2,Szőnyi Atilla 2,Peller Ákos 2 Hajgató István 1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése