Oldalak

2011. október 24., hétfő

Tatabánya elleni bajnoki

Szombaton a tatabánya csapatát fogadtuk és megmondom őszintén tartottam a mérkőzéstől hiszen ellenfelünk bár kevés gólt rúgott eddig de viszont keveset is kapott és ezek alapján masszív csapatnak tűnt nem beszélve arról,hogy a múlt heti meccs még bennünk volt.Szerencsére már az elejétől fogva támadólag léptünk fel és ennek 15 perc múlva gól lett az eredménye.Ennek ellenére ellenfelünk továbbra is tudatosan és szervezetten játszott.Sok kényszerítővel próbálkoztunk amiből néha szép támadások kerekedtek de néha viszont sok volt a labdavesztés.A második félidő elején egy szép szóló végén újra betaláltunk,sőt megtoldottuk még egyel és ezzel eldőlt a meccs.Nos ami ezután jött az nemigazán tetszett,kezdődött a kihagyott büntetővel továbbá volt aki csereként beállva nem tudta felvenni a ritmust és kapkodása rengeteg rossz döntéssel párosult nem beszélve az összehozott (ismét) büntetőről.Ezt természetesen ellenfelünk értékesítette ezáltal ismét hagytuk,hogy vérszemet kapjanak és elkezdjenek mindegy mindegy alapon támadni.Ami egy részről rosszat tett hiszen néhány játékos felelőtlensége miatt a többieknek kellett szétszakadni,másrészt kinyíltak és így rengeteg gólhelyzetünk akadt amit sajnos nem tudtunk értékesíteni mert volt aki úgy másképp gondolkodott és ahelyett hogy a társának lepasszolva adta volna a labdát aki az üres kapuba még csukott szemmel is az öt helyzetből négyet bepasszol inkább mellérugdosta a labdát néha lehetetlen szögből is.Néhányan elgondolkodhatnának, azon, ahogy VISELKEDIK és KONCENTRÁL az edzésen az a meccsen fog kijönni és a rengeteg ROSSZ döntés pontosan megmutatja az egész heti munkáját.Ezzel csak az a baj,hogy a játékostársaival szúrnak ki de hála istennek erre is van módszer ,hogy ezeket a játékosokat észhez lehessen téríteni.Összességében helyenként jó játékkal megnyertük a mérkőzést ami nagyon kellett ,hogy a gyerekek lelkileg helyre rázodjanak.Gratulálok és köszönöm a szülőknek a szurkolást és Lörkének ,hogy kora reggel felvonalazta a pályát.

PLSE-Tatabánya 3:1 Gól: Petry 2,Eck Martin 1

U-15

A nagyobbak maximálisan kihasználva fizikai fölényüket minden tekintetben jobbak voltak ellenfelüknél és a meccs nagy részében szebbnél szebb támadásokat vezetve nagyon elverték a Tatabányaiakat.Ellenfelünk dicséretére váljon,hogy végig próbáltak játszani és támadásokat vezetni ezáltal minket is állandó futásra kényszerítettek és nem alakult ki állófoci. Rengeteg területet hagyva érvényesülni tudtak az erősségeink.Számolatlanul rúgtuk a gólokat és alakítottuk ki a jobbnál jobb helyzeteket amiket nagy százalékban be is lőttünk de ha jobban koncentrálnak megsemmisítő lehetett volna az eredmény de ne legyünk telhetetlenek.Az egész csapat remekül muzsikált de kiemelni Güngör Jánost szeretném aki a balhátvéd posztjáról sok gólpasszt adott néha 40-50 méteres átadásokkal fűszerezve ami még felnőtt szinten is ritka.Sajnos van egy rossz hír is Maglódi Ádám egy ütközés során kulcscsonttörést szenvedett és számára befejeződött ez az év.Mielőbbi gyógyulást kívánunk neki és várjuk vissza a csapatba.A következő hetekben nagyon kemény meccsek elé nézünk és szeretném ha ezt mindenki átérezné és ennek alapján készülnének az edzésen bár velük nincs probléma a tréningeken.

PLSE-Tatabánya 13:1 Gól:Peller Ákos 4,Ruckhaberle Márk 3,Dallos Bence 2,Ruckhaberle Dominik 1,Hajgató István 1,Illés Zsigmond 1,Szőnyi Atilla 1.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése