Oldalak

2011. október 17., hétfő

U-13 Bajnoki a III kerület ellen

Tegnap egy igen kellemetlen stílusú ellenfélhez látogattunk akikkel nyáron edzőmecset játszottunk és azon a meccsen nem válogattak az eszközökben ,hogy megállítsák a játékosokat. Talán még a múlt heti vereség is benne volt a játékosokban,hogy egy kicsit megilletődve kezdtünk de idővel rendeztük sorainkat és ezután már egyenrangú ellenfelek voltunk.Ahogy telt az idő a gyerekek jobban és tetszetősebben játszottak és ahogy mondani szokták elkapták a fonalat.Sajnos elég nehéz volt mert ellenfelünk ott rúgott belénk ahol tudott és sajnos a bíró ezt hagyta.Már az első félidőben is voltak nyilvánvaló szabálytalanságok amiket egyszerűen érthetetlen ,hogy hogy nem vett észre a másik pedig a kollégáival nem volt összhangban hiszen legalább 5 alkalommal állt a partjelző hosszú másodpercekig feltett zászlóval jelezve a lest mire akkor nézett oda mikor már 10 ember kiabálta neki ,hogy eszméljen.Sajnos a második félidőben főszereplő lett de erről később.A félidőben kettős cserét hajtottunk végre és ezzel próbáltam az előre játékunkat erősíteni ami szerintem jól sikerült hiszen a cserék remekül játszottak nem mintha akiket váltottak valami probléma is lett volna.Nagyszerűen játszottak a gyerekek és egy jogos büntetőből megszereztük a vezetést amit igaz meg kellett ismételni de másodjára is sikerült értékesíteni. Pár perc múlva egy gyönyörű gólpasszt és gólt láthattunk amivel azt hittük eldőlt a meccs.Ami ezután következett az egyenesen felháboritó volt az ellenfél és a bíró részéről.A második félidőben komolyan mondom nem volt olyan támadásunk amikor valamelyik játékosomba nem rúgtak volna bele,de folytatom a sort azzal ,hogy a felívelt labdák alól mindig két kézzel lökték ki a gyereket,állandó jellegek lerángatták róla a mezt vagy utánarúgtak és hab a tortán,hgy a földön fekvő játékost megtapossák.Ezt pedig a bíróspórtárs tétlenül nézi és amikor kedve van belefúj a sípjába.Egyszerűen vérlázító volt amit művelt.Tetézte a felkészületlenségét azzal,hogy megadott egy számomra nyilvánvaló lesgólt és ami egyszerűen vicc,hogy agyonrúgják hátvédünket akit emiatt sérülés miatt le kell cserélni( nem ő volt az egyetlen) és engedi tovább a játékot (sajnos a többiek is megálltak hiszen gondolták ,hogy a bíró lefújja a nyilvánvaló szabálytalanságot) és berúgják a kapuba a labdát.Sajnos a mérkőzés után elszabadultak az indulatok és én is magamból kikelve üvöltöttem a bíróval számon kérve a ténykedését mert ha ezt egy normális bíró vezeti akkor gólokkal nyerünk és az ellenfél minimum két játékossal kevesebben fejezi be a játékot durva játék miatt.Tudom ,hogy ez nem helyes hiszen látják a gyerekek és nem szeretném ha ezt tanulnák de ezt egyszerűen nem tudtam elviselni.Gondolom vannak olyanok akik megértenek és vannak akik nem de azért azoknak felhívnám a figyelmét,hogy én vagyok velük szinte nap mint nap és tudom,hogy mennyi munka van bennük.Milyen csodásan játszottak és főleg küzdöttek,mennyire örültek egymás hegyén hátán a góloknak és ez mutatta hogy élvezzik amit csinálnak és bennük van a futball iránti alázat ami szerintem a legfontosabb.Ez az ember elvette tőlük ami a számukra a legfontosabb a GYŐZELMET.Ha netán még mindig valaki nem ért velem egyet annak ajánlom azt az érzést amikor be menten az öltözőbe és a fél csapat sírt még olyan is akiről eddig azt hittem,hogy az egyik legkeményebb játékos.De ígérem azon leszek,hogy ez többet ne forduljon elő de azt is,hogy ilyen bíró még egyszer nem vezet mecset nekünk.Ha pedig még nem volna elég a spori bakijaiból annak még elmondanék néhány dolgot amit a jegyzőkönyvbe írt jelesül olyan játékosunknak adta a sárga lapot aki még a pályán sem volt abban az időpontban de viszont eltévesztette a mezszint hiszen az ellenfél 4 számú játékosa kapta de nekünk írta be és még egy teljesen elhanyagolható apróság olyan játékosunknak jegyezte a gólt aki pályára sem lépett tegnap de lehet,hogy aki valójában lőtte a gólt annak számítana (Eck Martin) hiszen ezzel a góllal vezetné a góllövő listát az országos bajnokságban. Ami pedig még az ellenfelet illeti csodálkozom,hogy egy ilyen nagy ? múltú klub ilyenre tanítja fiatal játékosait,hogy agyba főbe rúgja az ellenfeleit és trágár szavakkal hergelje mind a bírót mind az ellenfelet.A csapatról pedig annyit,hogy rendkívül büszke vagyok rájuk hiszen jól játszottak és megmutatták hogy milyen sportemberkék ami remélem mindig így marad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése