Oldalak

2011. november 1., kedd

Bajnoki mérkőzések a BKV ellen

U-15

Vasárnap rendkívül fontos mérkőzést játszottunk,hiszen az ellenfelünk közvetlenül mögöttünk állt a negyedik helyen.A műfüves pálya nagyon kicsi volt és elég gyors úgyhogy nekünk ez szokatlan volt.Sajnos a pálya méretéből adodóan egy tömegfoci alakult ki az egész meccsen és mi nem tudtuk játszani a saját kis játékunkat.Rengeteg párharc volt és ezáltal sok volt a lecsorgó labda ami után mivel sűrűn voltak a játékosok csak vagdalódzás alakult ki.Ha pedig lett volna lehetőség vagy terület támadást építeni akkor kapkodtunk és rengeteg labdát adtunk el.Szerintem az első félidőben többet volt a levegőben a labda mint a földön.De ha mégis eljutottunk a kapuig azok óriási helyzetek voltak de azokat kihagytuk.A második félidő sajnos rosszul indult hiszen a bal oldalon szinte a legkisebb ember csúsztatása után a NÉGY emberünk összehozott egy szögletet amit természetesen csak néztük ahogy az ellenfél befejel.Ezután BEDOBÁSBÓL kaptunk gólt úgy hogy bedobták mögénk, a védőink pedig díszkíséretet adva hagyták hogy berúgják a kapuba a labdát.Elképesztő hibák ezek amit ezen a szinten már kegyetlenül bűntettnek.A gólok után úgy döntöttem hogy ez így nem állapot és titkon remélve több játékost is becseréltem Megmondom őszintén a látottak alapján egy lyukas fillért sem adtam volna ,hogy egyáltalán gólt rúgunk nemhogy pontot vagy pontokat szerzünk.De hála az égnek nem sértődötten álltak be hanem nyerni akartak és ennek meg is lett az eredménye hiszen a beállásuk után 7 perccel már egál volt az eredmény.Az ellenfelünk pedig hiába kapott az utolsó percekben egy jogtalan tizenegyest azt Peller Zsolt kivédte (bár amit utána csinált az volt a büntető de a spori azt már érzésem szerin nem merte megadni) végül az utolsó utáni percben egy valóban jogos büntetőből megszereztük a győzelmet.Azt kell mondjam ezt a mérkőzést nagy részben a cserék nyerték meg és nem azért mert én olyan jó időben és olyan helyre cseréltem be őket hanem azért mert futottak,küzdöttek,hajtottak és szível lélekkel csinálták amit csináltak és ezáltal jónéhány játékost is magukkal húztak.Akiket pedig lecseréltem azok remélem nem megsértődnek hanem magukba néznek és elgondolkodnak azon ,hogy mennyit futottak,mennyit ütköztek és mennyit tettek azért ,hogy gólt rúgjanak.Engem nem érdekel,hogy tavaly mennyi gólt rúgott vagy idén mennyit hanem az hogy példát mutasson a többieknek ,hogy emellett is kitűnik a futó mennyiségével és azzal,hogy mindenki azt lássa hogy szétszakad annyira akar.Egyszerűen meg kell érteniük,hogy nem bántani akarom őket hanem el sem tudják képzelni,hogy néhányan mekkora tehetségek és nem szabad elpazarolni egyetlen percet sem az edzésekből vagy meccsekből,hogy nem égnek 100 százalékon és nem akarnak jobbak és jobbak lenni.Minden porcikájukkal azon kéne dolgozniuk ,hogy jó focisták legyenek mert a tehetségük megvan hozzá csak akarni kellene.De ameddig csak én akarom és idegesítem magam emiatt addig csak örök tehetségek maradnak mint oly sokan ebben az országban és egy szorgalmas játékos többre fogja vinni mint ők.Természetesen rendkivűl örültem,hogy nyertek és egy nagyon fontos három pontot szereztek és nagyon jó érzés ránézni a tabellára.Gratulálok de már mindenki a hétvégére készüljön hiszen az első helyezettel játszunk.

BKV ELŐRE-PLSE 2:3 Gól:Illés Zsigmond 1,Szőnyi Atilla 1,Güngör János 1

U-13

A sok hiányzó ellenére sima mérkőzést vártam hiszen ellenfelünk az utolsó helyen állt.Az első 10 perc maga volt a káosz hiszen össze-vissza rúgtuk a labdát főleg hátul ami egyszerűen borzasztó volt Még egy ilyen csapat ellen is meg tudunk zavarodni.Ezután már voltak focira emlékeztető támadásaink és igaz szép lassan szereztük a góljainkat a félidő végére elkaptuk a ritmust.Az ellenfelünk a játék tördelésével és ismét a durváskodással ,rugdosódással foglalkozott.A második félidő lassan csordogált és szinte minden támadásunk gólhelyzet volt vagy lehetett volna csa ezeket elszórakoztunk.Sajnos ellenfelünk ezt nehezen viselte és egyre több szabálytalanságot követtek el.Volt olyan játékos hogy kb 5 olyan faultja volt ami lapot ért volna bár a bíró most legalább lefújta a lap elmaradt.Társa pedig megunta hogy nem tudják elvenni a miénktől a labdát és nemes egyszerűségel odament és könyökkel arcon ütötte a játékosunkat.Mondanom sem kell piros helyett sárga lapot kapott.Egyszerűen nem értem,hogy miért nem merik a bírok egy gyerekmérkőzésen ugyanúgy alkalmazni a szabályokat mint egy idősebb korosztályban.Nos úgymond meglett ennek is a gyümölcse hiszen akit már rég ki kellett volna állítani az súlyos sérülést okozott Bene Balázsnak mert a levegőben fejelés közben két kézzel szándékosan meglökte így rosszul esett és eltört a kulcscsontja és hetekig nem tud játszani.Még ezek után sem állította ki csak akkor a vétkes játékos odament hozzá okoskodni. A bírót számon kértem ezekért a mérkőzés után aki korrekten és sportszerűen elismerte,hogy rég ki kellett volna állítania de nem akart botrányt mivel a TIZÉNKÉT Éves játékosok és a szülők végig kritizálták FÉLT.Legalább beismerte de elmondtam neki azt is hogy azért mert ő félt azért egy játékosunk súlyosan megsérült és különben is van erre egy szabály ha fél fújja le a meccset és az ellenfelet és a csapatot eltiltják fél évre és akkor többet nem csinálnak ilyet.Amúgy a mérkőzést megnyertük és tudom,hogy többen nagyobb különbségű győzelmet vártak de felhívom a figyelmüket.hogy ebben az évben már volt két olyan csapat aki gyengébb volt és nem tudtuk megverni ráadásul otthon.Úgyhogy szép volt fiúk és most jön csak igazán a neheze hiszen a tabella első felében lévőkel játszunk.Bene Balázsnak pedig mielőbbi gyógyulást kívánnunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése