Oldalak

2011. november 28., hétfő

Hétvégi Bajnoki mérkőzések

U-13

Tegnap rangadót játszottunk a Budaörs csapata ellen,bár nem akartam nagy terhet rakni a gyerekekre de tisztában voltak vele ha nyernek akkor a 3 helyen végeznek ősszel.Rossz előjelekkel készültünk mert sajnos a védelem alapembere Györkös Zolika sérülése nem jött rendbe és Bene Balázs a másik védőnk is sérülten vállalta a játékot.Jól kezdtük a mérkőzést és szerintem az ellenfelünk egy kicsit megilletődötten játszott hiszen benne volt a fejükben ,hogy múlt héten megvertük az első helyezetett. Sajnos ezt a 20 percet nem tudtuk kihasználni bár megvoltak a lehetőségeink nem tudtunk élni vele.Ezután ellenfelünk átvette az irányítást ami sajnos a mérkőzés végéig megmaradt.Ebben a periódusban rúgták a gólt is ami szerintem egy kicsit megtörte a csapatot.a gól után nem tudtak úgy felpörögni mint múlt héten és az első félidő vége felé már láttam,hogy sokszor lemaradunk az emberről,későn reagáljuk le a dolgokat és nem nagyon érünk oda a labdákra.Sokszor kapkodásba és össze-vissza rugdosásba ment át a játékunk.A félidőben próbáltam lelket verni beléjük de ellenfelünk ugyanazt játszotta a második félidőben mint mi múltkor úgyhogy ezzel a nem tudtunk mit kezdeni.Rendszeresen megelőztek minket,kerültük a párharcokat és elöl pedig nem tudtuk megtartania labdát.Egyáltalán nem hibáztatom őket hiszen tudtam,hogy nehéz lesz újra úgy felpörögni mint múltkor bár a héten megbeszéltük ezt de gyerekekről van szó és ne várjuk azt,hogy mindig így fognak játszani bármennyire szeretném én is.Ellenfelünk teljesen megérdemelten nyert így maradtuk az igen előkelő 4 helyen a télre.Én rendkívül büszke vagyok rájuk mert ezalatt a néhány hónap alatt sokat fejlödtek és megmutatták,hogy egy országos bajnokságban is megállják a helyüket és senkitől nem kell tartaniuk ami óriási szó egy ilyen kis közösségtől mint a miénk.Szerintem nem sokan gondolták volna ,hogy ilyen szép helyezést ér el újonc létére a csapat.Természetesen rengeteget kell tanulnia és együtt gyakorolnia a srácoknak és van mit javítani a csapatjátékon.Én azt gondolom,hogy egy jó téli felkészüléssel bátran vághatunk neki a tavaszi idénynek.Az edzéseket a jobb oldali menüpontba írtam le ami December 15-ig fognak tartani.

Budaörs.PLSE 1:0

U-15

A nagyoknál ugyanaz a helyzett állt elő ha nyernek akkor a 3 helyen várhatják a folytatást tavasszal.Bár az előző hetekben volt részünk fájó vereségekben és győzelmekben a jó játékkal adósak maradtunk.A héten átbeszéltük ezeket a dolgokat és reméltem,hogy egy szép játékkal győztesen mehetünk haza Budaörsről.Nos a csapat mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna olyan jó,szervezett,és főleg érett játékkal rukkolt elő ami megmondom őszintén engem is meglepett.Teljesen felszabadultan,tudatosan játszottak mindenki tudta a dolgát és ennek megfelelően játszott.Öröm volt nézni ahogy a labdához érnek meg merik csinálni a cselt,üres területbe futnak,kapura lőnek,beadnak a szélről.Ebből tudtunk gólokat szerezni ami szerintem megtörte ellenfelünket hiszen ők is érezték a különbséget két csapat között főleg a test test elleni küzdelmekben de azt kell mondjam játékban is teljesen föléjük nőttünk.A második félidőben teljesen egyoldaluvá vált a mérkőzés hiszen ellenfelünk szinte a kapunkig sem jutott el.Én gratulálok nekik is hiszen méltó befejezése volt ez a mérkőzés az idénynek és ha a kicsiknek azt írtam,hogy óriási szó és büszke vagyok rájuk a 4 hely miatt akkor azt hiszem nem túlzok ha azt mondom ez egy csodálatos teljesítmény tőlük a 3 hely.Remélem nem bízzák el magukat és én azt mondom ,hogy a téli felkészülés után higgyék el még tavasszal van feljebb is azon a dobogón ha ők is úgy akarják.Még egy apróság az ellenfél edzője 1997 születésű gyerekek Pest megyei válogatott edzője arra kért a mérkőzés után,hogy beszéljük a srácokról hiszen az ő mondatait idézve:Fura,hogy ebből a csapatból senki sem válogatott.Nos vele,és a Pest Megyei szakmai igazgatóval egyeztetve aki a helyszínen tekintette meg a mérkőzést 4 játékost beszéltünk meg,hogy most szombaton egy mérkőzésre kell elmenni Budaörsre ahol a Pest Megye válogatott játszik a Vác csapatával ahol helyett kap a 4 játékosunk is ami szerintem mindent elmond a csapat és saját maguk teljesítményéről. A névsor:Ruckhaberle Márk és Dominik,Güngör János és Szőnyi Attila.A részleteket megbeszéljük de az biztos,hogy 9.30 kell menni Budaörsre és 11.00 órakor lesz a mérkőzés ahova én is velük megyek.Gratulálok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése