Oldalak

2011. szeptember 12., hétfő

Bajnoki Pakson

Szombaton Paksra látogattunk ahol először az u-15 korosztály kezdett.Kicsit megilletődve kezdett a csapat és el kellett telnie 15 percnek mire felvettük a ritmust ennek a gyümölcse egy szép kényszerítő játék után gól lett.Ennek ellenére még mindig idegesen és kapkodva játszottunk.Nem igazán tudtuk megtartani a labdát és sok technikai hibát követünk el.Az ellenfelünk sajnos egy szöglet után egyenlíteni tudott de ezután kezdett úgy játszani a csapat ahogy az elejétől kellett volna.A félidőben átbeszéltük a dolgokat és a második félidőben már egy olyan társaság játszott aminek volt formája és sok tudatos támadást vezettek.Jót tett,hogy egyből a kezdés után egy szép szóló végén vezetést szereztünk Güngör János révén.Az ellenfelünk fáradni látszott és teljesen átvettük az irányítást és sok helyzetet dolgoztunk ki de azok rendre kimaradtak.A Paksiak csak pontrúgásokból veszélyeztettek és tartottam attól ,hogy egy ilyen végén gólt kapunk de a védelmünk jól állt a lábán és az ebből vezetett kontrákból még mi érhetünk volna el gólokat de kihagytuk.Így végül maradt a megérdemelt egygólos győzelem ami reális.A csapatot dicséret illeti hiszen már jobban játszott mint múlt héten de most már a Siófok ellen kell készülni.

Paks-PLSE 1-2 Gól:Ruckhaberle Márk,Güngör János


Az u-13 csapat a megbeszéltek szerint kezdett hiszen azt kértem tőlük,hogy mindig támadják le az ellenfelet és ne hagyják játszani őket.Az első percekben máris volt két nagy helyzetünk ami sajnos kimaradt.Ezután az előrevágott labdákból és a védelmünk határozatlansága miatt (ami számomra érthetetlen volt) az ellenfelünknek akadtak helyzetecskéi amiknek a végén még ők rúghattak büntetőt.Szerencsére kimaradt de ellenfelünket felhoztuk lelkileg és ők és edzőjük is elhitték,hogy van keresnivalójuk és ebből egy harcos kis félidő lett.Nos egy ideig még ették amit főztek maguknak de egy öngóllal és egy szép Petry Zsolti szóló végén kétgólos előnyel mehetünk a szünetre.A félidőben elmondtam,hogy most már nyugodjanak meg mert ellenfelünk már nem olyan lelkes hiszen kettő nullára vezettünk.Kértem őket,hogy próbáljanak minél előbb labdát szerezni és ezután széthúzni a mezőnyt hiszen kicsi a pálya és nem kell mindig első szándékból előre játszani oldalra vigyék ki és amikor van terület akkor indítani,kiugrasztani vagy egyénileg játszani.Felhívtam még a figyelmüket,hogy ellenfelünk el fog fáradni és rengeteg gólszerzési lehetőségünk lesz.A második félidő elején rögtön gólt szereztünk és ezzel végleg megtörtük az ellenfelünket.Ami múlt héten nem sikerült az most igen padlóra küldtük őket és a friss cseréknek is köszönhetően nagyarányú győzelmet aratunk.Egy magyarázat a végére,nem azért kiabáltam és voltam mérges mert nem vezettünk már az elején hanem tudom ha egy erősebb ellenféllel találkozzunk majd és nem használjuk ki a helyzeteinket és hátul ha néhány percre is bizonytalanok leszünk azt meg fogják büntetni.Arra szeretném őket rávezetni,hogy végig koncentrálni kell bárhol,bármikor és bárki is az ellenfél mert akkor nem fog meglepetés érni.Szeretnék gratulálni a gyerekeknek hiszen tíz gólt rúgni nagy dolog és a második félidő is szinte hibátlan volt.Köszönöm a szülőknek a szurkolást mindkét korosztályból és ,hogy leutaztak ilyen messzire a gyerekeknek nagyon jólesett.

Paks-PLSE O-10 Gól:Peller Dániel 3,Petry Zsolt 2,Eck Martin,Sörös Ádám,Peller Patrik,Wieszt György és egy öngól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése