Tegnap számunkra is elkezdődött a bajnokság.Először az u- 15 lépett pályára.Ellenfelünk csak tíz fővel érkezett mivel sok játékosnak nem lett kész a sportorvosi igazolása.Vagy ez vagy a nagy meleg miatt teljesen rossz felfogásban játszottunk.Lassan,körülményesen játszottunk és teljesen átvettük az ellenfél lagymatag iramát ami az ő részükről érthető volt hiszen kevesebben voltak.Nem használtuk a széleket,keveset mozogtunk,nem indultunk be az üres területekre és rengeteg technikai hibát vétettünk.Egyszerűen nem találtuk a játék ritmusát és helyzet nélkül vonultunk pihenőre.A második félidőben változott a játék képe de látszott a játékosokon,hogy kapkodnak és idegesek.Sok helyzetet dolgoztunk ki de vagy kihagytuk vagy az ellenfél kapusa védett remekül. Ennek ellenére megszereztük a vezetést és ahelyett,hogy megnyugodtunk volna ugyanúgy kapkodtunk.Ellenfelünk a hátvédsorból előretolt egy játékost mindegy mindegy alapon aki rendkívül gyors volt.Ha Szakszon Janó nem éri be kétszer a tizenhatoson belül és nem szereli kiválóan és egyszer nem lő mellé nagy helyzetben bizony még melegünk is lehetett volna.A végén még egy szép lövéssel növeltük előnyünket de bizony örültem,hogy a bíró lefújta a meccset.Csütörtökön egy jobb csapat ellen sokkal jobban játszottunk,most pedig egy gyengébb csapat ellen szerény teljesítménnyel nyertünk.Mindezek ellenére gratulálok a fiuknak az eredményhez a játékhoz az utolsó tíz percet kivéve nem.
PLSE-ESMTK 2:0 Gól:Ruckhaberlr Márk,Güngör János
Az u-13 meccs teljesen másképp zajlott hiszen már az elejétől kezdve irányították a játékot és sokkal szervezetebben és tudatosabban játszottak.Többet birtokoltuk a labdát,rengeteg lehetőségünk és helyzetünk volt de mindig az utolsó jó passz hiányzott amiből gólokat szerezhetünk volna.Mindig rossz döntést hoztunk a végén addig pedig a nehezét megcsináltuk.A második félidőben még több helyzetünk volt de ellenfelünk hátvédsorra jól állt a lábán és hősiesen küzdöttek.A mi kapunkra szinte veszélyt sem jelentettek.Nagy nehezen megszereztük a vezetést és ahelyett,hogy ezután még a jobbnál jobb helyzetekből értékesítettünk volna legalább egyett és padlóra küldüt volna ellenfelünket kaptunk egy burleszk filmbe illő gólt.Nem megbántva az ellenfelet de egy olyan kövér játékos hasalt vagy ütött be kézzel egy labdát a kapunkba egy oldalszabadrúgás után akinek még a futás is nehezére esett.Rendkívül dühös voltam emiatt hiszen ez az egy játékos állt benn a kapunk előtt miközben négy védőnk állt körülötte.Ezután még mindig akadt két három helyzetünk de sajnos már nem tudtunk gólt rúgni.A mérkőzés után mérges és csalódott voltam és nem elsősorban az eredmény miatt de hazudnék ha azt mondanám,hogy nem érdekelt.Azért mert láttam,hogy mennyire küzdöttek,akartak,hajtottak és mennyire szerettek volna nyerni még az egyenlítő gól után is.Sajnáltam őket mert teljesen megérdemelték volna a győzelmet hiszen minden tekintetben az ellenfelük fölé nőttek és bebizonyították,hogy felveszik a versenyt az országos bajnokságban szereplő csapatokkal.Lélektanilag biztos hogy sokat jelentett volna de majd megtanulják,hogy végig koncentrálni kell.Biztos,hogy lesz még olyan hogy pontot vagy pontokat fognak veszíteni de a legfontosabb az hogy fejlődjenek és ez ebben az osztályban szerintem biztosított lesz.Én büszke vagyok rájuk és remélem aki kinn volt a meccsen az is hiszen jó volt nézni őket.
PLSE-ESMTK 1-1 Gól:Fekete Marcell
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése